A táncot sosem késő elkezdeni!
A projekt keretein belül tartott egészségnapok mindannyiszor nagy érdeklődéssel kísért, látványos eleme volt az orosházi Harangos Néptáncegyüttes bemutatója. A néptáncosok szívesen mutatják meg tudásukat, a közönség pedig élvezi a fellépéseket. Az együttes vezetőjével, Móricz Bencével beszélgettünk.
–Az egészségnapok családi programok, szülők, gyerekek együtt vesznek részt. Örömmel mondhatom, hogy a mi fellépéseinket mindig nagy érdeklődés kíséri. Az elmúlt évtizedekben a különböző divatirányzatok háttérbe szorították a néptáncot, de úgy veszem észre, hogy egyre inkább újra közel kerül a nagyközönséghez, ha úgy tetszik reneszánszát éli. Fellépéseinken nem csak a nézők számára újdonságnak ható koreográfiákat igyekszünk bemutatni, de ha van rá lehetőség, olyan a szervezők igénye, szívesen bevonjuk a kisebbeket, nagyobbakat és egyfajta táncház jelleggel egy kicsit meg is mozgatjuk őket. Ezt is nagyon szeretik, hisz a néptánc valahol mindannyiunk génjeiben ott van, csak elő kell csalogatni és nagy örömet tud okozni – mondja el Móricz Bence.
Az együttes számára fontos, hogy az új táncok megtanulása, előadása mellett jó propagandája is legyenek a néptáncnak.
– A magyar kultúra fontos része a néptánc. Jó, hogy vannak különböző stílus és divatirányzatok, de ha a gyermek először ezzel találkozik és megismeri saját kultúrájának mozgásvilágát, az pozitívabb, mint ha más stílusokkal ismerkedik. Nyilván nem lesz mindenki néptáncos és nem is kell, hogy az legyen, de azt hiszem, nemzeti identitásunkat is erősíti ha ismerjük a kultúránknak ezt a szegmensét is. Nem lesz minden néptánccal intenzívebben foglalkozóból sem aranysarkantyús táncos, de addig is míg hozzánk jár, ezzel foglalkozik, táncol, mozog, jót tesz a testi-lelki egészségének és az sem mellékes, hogy jó társaságban van – teszi hozzá az együttesvezető.
Állítják a tudósok, hogy az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás hatványozottan pozitív hatással van az ember életminőségére is. Igaz ez a sport tevékenységekre, de épp így a néptáncra is.
– Minden mozgás érzelmeket vált ki az emberből. Ez lehet pozitív, vagy negatív, de befolyásol, bizonyos esetekben fejleszt minket. Magunk leküzdése, pl. egy hosszú táv lefutásakor kihathat az életünkre, későbbi munkavégzésünkre, kitartásunkra. A mozgásra minden szervezetnek szüksége van. Így vagyunk összerakva. Mozogni kell, és a mozgásnak a hétköznapok szerves részévé kell válnia. Szerencsére egyre többen hisznek ebben és tesznek is érte – fogalmazza meg Bence.
A bemutatók, mint a fentiekből kiderült, nagy érdeklődés mellett zajlanak. De lesz-e az érdeklődőkből jelentkező, lesz-e kezdő néptáncos?
– A piacosok is azt tartják, nézelődőből lesz a vevő. Nálunk is így van, bár ilyenkor év közben kevesebben jelentkeznek. Erre inkább tanévkezdéskor, kisebb mértékben félévkor van példa. Azért kellenek ezek az egészségnapok, hiszen ha ilyen programon vesznek részt a gyerekek, másként élik meg a látottakat, hallottakat, mint ha ezt az iskolában kapnák. Éri őket egy-egy impulzus, akár a színpadról, akár a különböző sátraknál és ez sokszor ilyen környezetben jobban ”megragad”. Az aktív kikapcsolódásnál mindig máshogy telik az idő, máshogy koncentrálódik a figyelem. Szerencsére Orosházán vannak szép számban programok. Az egészségnapok mellett akad más, jó propagandája is a rendszeres mozgásnak. Azt hiszem nem is kellene több, mert akkor talán túl megszokottá, uram bocsá’ unalmassá válnának. Így megvalósul a gyerekek és felnőttek figyelmének felkeltése és csak idő kérdése, hogy az érdeklődés mikor vált át elhatározásba, cselekvésbe – teszi hozzá.
Sokan mondják azt is, hogy csak gyermekkorban érdemes elkezdeni a rendszeres mozgást, a sportot, a táncot, amikor az ember még fogékony az újra. Sokan vitatják is ezt a tézist.
– A legfontosabb – bármilyen korosztályhoz is tartozik valaki – hogy jól érezze magát. A fizikai állapotának megfelelő legyen a mozgás, a terhelés, és kellemes legyen a társaság, a közösség, ahová belép. Az, hogy neki épp milyen tudása van, másodlagos fontosságú. Ha valaki felnőttként kezdi, úgy egyrészt könnyebben illeszkedik be a közösségbe, másrészt sokkal több a kialakult gátlás, amit le kell vetkőzni. Ebben sokat segít egy jó közösség. Összességében azt gondolom, hogy hozzáfogni sosem késő – vallja Móricz Bence.