Most különösen nem könnyű a humán szolgáltatásokban dolgozók helyzete

A humán szolgáltatásban dolgozók egyébként sem könnyű helyzetét – mint az élet annyi más területét – rendkívül megnehezítette az idei koronavírus járvány. Erről beszélgettünk Mandák Csabával, a Társadalmi Esélyegyenlőségi Főigazgatóság humán fejlesztési projektek szakértőjével.

– Milyen változásokat hozott a járványhelyzet a humán szolgáltatásban dolgozók munkavégzésében?

– Sokféle szempontból is úgy látom, hogy majdnem ellehetetlenítette. A humán szolgáltatásokban borzasztó fontosak az emberi kapcsolatok, kapcsolódások. Azok számára, akik elesettekkel, hátrányos helyzetűekkel, idősekkel foglalkoznak, egy maszk viselés, egy távolságtartás és minden, ami az emberi oldalát adja a tevékenységnek, az le van korlátozva. Például egy pedagógusnak maszkban, mimika nélkül tanítani, vagy az elesettek felé együttérzést sugározni, kesztyűben távolságtartással segíteni szinte lehetetlen. Nyilván nem, mert valahogy akkor is meg kell tenni, de rendkívül nehéz. Aztán itt a másik oldala, az ő személyes életüknek a védelme, hisz a humán szolgáltatásban dolgozók, az egészségügyiek mögött második helyen a leginkább veszélyeztetettek. Nagyon nehéz a helyzetük és most látszik leginkább, hogy anyagilag nem megbecsült ez a szakma és hogyan süllyedt egyre mélyebbre. Lassan csak a végképp elhivatottak maradnak. Nagy a baj! Ez a vírushelyzet csak jobban kiemeli ezt, mintha nagyító alá tennénk. Nem könnyű a helyzet és ami a rosszabb – nem látom a megoldást.

– Milyen új kihívásokkal néznek szembe a járvány miatt?

– Itt van először is ez az emberi oldala, amiről ez előbb beszéltem. Aztán a másik, hogy a járványról nincs egzakt tudásunk. Az orvosok, tudósok is csak tapogatóznak. Így aztán úgy küldjük harcba a humán ágazatban dolgozókat, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mi ellen folyik a „háború”. Ebben a helyzetben nem működnek a megszokott protokollok, mert nem ilyen helyzetre lettek kidolgozva. Mostanság sokkal inkább előtérbe kerül az improvizáció, a napi reflexió, mert olyan helyzetekkel találják magukat szemben, amilyenekkel eddig nem. Ezek az elhivatott emberek persze találnak megoldásokat, de ez rendszer szinten nem tartható fenn. Ezek az új megoldások mindig az egyéntől függenek, így nem a rendszer oldja meg a problémát, hanem az egyén. Ráadásul ebben a kiélezett helyzetben még arra sincs lehetőség, hogy az esetleg megtalált új megoldást megossza a többiekkel. A szakmai irányításban is új helyzet van. Folyamatos kommunikációra lenne szükség, de ez nem valósul meg. Annyi probléma esik a szociális szférában dolgozókra, ami eddig még nem. És nem csak az a baj, hogy a meglevő feladataikat nem tudják a szakmai protokollok szerint megoldani, hanem hogy az ellátó rendszer őket rángatja mindenhová. Segítsetek maszkot varrni, hordjátok ki azoknak a gyerekeknek a kinyomtatott feladatokat, akiket az online oktatás nem ér el és a többi. Nagyon kevesen vannak ezek az emberek a megnövekedett feladatokra.

– Azt mondta, nagy a baj. Honnan jöhetne a segítség és milyen segítségnek kellene jönni?

– Alapvető lenne, hogy ezek az emberek olyan anyagi megbecsültségben dolgozzanak, hogy ne kényszerüljenek másod, meg harmad állásokat vállalni a családjuk megélhetéséért. Ha anyagilag megbecsültebb lenne, könnyebb lenne fiatalokat erre a területre vonzani és nem azt alkalmaznánk, aki hajlandó ide jönni, hanem kiválaszthatnánk a valóban jókat és megfelelőket. Rövid távon, amellett, hogy több embert kellene ezen a területen foglalkoztatni, rendbe kellene tenni, hogy mi az amit elvárhatunk ettől a területtől és mi az amit nem. Az összes humán fejlesztési uniós projekt is ráesik az ellátó rendszerre. Nagyon jó, hogy sok projekt indul többek között olyan célkitűzéssel, hogy ezeknek az embereknek a munkáját segítse, képzéseket, új lehetőségeket nyisson meg nekik, de sajnos – pont az általánosan jellemző szakemberhiány miatt – sokszor az történik, amikor elindítjuk ezeket a projekteket, hogy azok a szakemberek végzik a szakmai feladatokat, akiknek ugyanekkor a saját munkájukat is kellene. Ezekre a projektekre óriási szükség van. De amikor három is fut, a negyediket már csak úgy lehet behozni, hogy vagy a saját munkája, vagy az előző három csorbát szenved. Ez kényszerhelyzet. A projektek általi fejlesztésekre szükség van, nem véletlenül biztosítanak erre forrást, de ehhez elegendő és kellően megbecsült szakember kellene.